Fény az alagútban

Pontosabban a négyes metró alagútjában. A nyitás napján fényképezőgéppel felszerelkezve megnéztem, hogy mi érdekeset láthat a világítási megoldások iránt érdeklődő ember a Luca széke módjára elkészült új metróvonalon. Bár a Luca széke nem igazán jó hasonlat, hiszen míg a boszorkánylátó szék alig két hét alatt elkészül, az M4 ötlete - ha a Wikipediának hinni lehet - több mint 30 éve, 1972-ben merült fel először. A felszíni munkák 2006-ban kezdődtek, és az alagutak építése egy évre rá indult meg.

Egy ilyen hosszan elhúzódó építésnél óhatatlanul előfordul, hogy a tervezés időszakában élenjáró megoldások a projekt átadásának idejére túlhaladottá válnak. Így ez az új metróvonal ma már egyfajta műszaki múzeumnak is tekinthető: miben látták a világítási szakemberek a jövőt akkor, amikor a tervek készültek. Ez magyarázza, hogy a metróban a ledeknek miért nincs komoly világítástechnikai szerepük. Jelzőfényeknek, a mozgólépcsők korlátvilágítására, útbaigazító táblák megvilágítására használják őket.

Ledes korlátvilágítás

Amit az 1990-es években csúcstechnikának hittek a világítástechnikusok (főleg a németek), az a kifordított lámpa, szaknyelven szólva a szekunder tükrös világítás. Ennél a megoldásnál a fényt a megcélzott területre irányító tükör nem a lámpatestben, hanem attól jó messze helyezkedik el. Az első ilyen, és mára látványosan megbukott megoldás a Rákóczi-híd világítása volt, aztán később a Keleti pályaudvar csarnokába is felszereltek néhány ilyen célt szolgáló tükröt. Az új metró tobzódik a nem kevés pénzbe kerülő tükrökben. Előre borítékolható, hogy karbantartás hiányában néhány év alatt annyira elkoszolódnak a lámpák és a tükrök, hogy az üzemeltetők választhatnak: hagyják az utasokat a sötétben botorkálni (ennek van nagyobb esélye), vagy szemétbe kerülnek a tükrök, és másfajta lámpákat szerelnek fel.

Szekunder tükrök mindenütt 

A közvetett világítás is sok helyen előfordul az új állomásokon. Ez az a világítási mód, amikor a fény nem tükrökről, hanem jellemzően a csarnok beton határoló felületeiről visszaverődve jut el a rendeltetési helyére. Tudni kell, hogy mind a szekunder tükrös, mind a közvetett világítás rendkívül energiapazarló, a fénynek alig néhány százaléka hasznosul. A kezdetben világosszürke betonfelületek idővel elsötétülnek, és a felfelé fordított lámpatestek záróüvegére óhatatlanul lerakódó koszréteg is sokat el fog venni a fényből. 

Közvetett világítás. A színárnyalatok egyformaságára nem ügyeltek

Bizonyára sokan még emlékeznek, hogy valamikor a Deák téri állomáson felfordított gombákhoz hasonló, közvetett fényt adó lámpatestek voltak felszerelve. Az idő kimondta az ítéletét: a karbantartás nélkül elkoszolódott lámpatestek a szemétbe kerültek. A történetből nem tanultak az M4 tervezői, továbbra is a közvetett világítást erőltették, pedig minden világítástervezőnek alapigazságként kellene szem előtt tartani, hogy:

KARBANTARTÁS = 0

Csak egyetlen fényképet teszek ide ennek a szomorú állításnak az illusztrálására. A megnyitás napján (!) így nézett ki a Kálvin téri állomás csillogó-villogónak megálmodott, csupa üveg liftje:

Szégyen, amilyen állapotban van ez a lift. Mi lesz később?

A metróról szóló különböző híradások nem mulasztják el megemlíteni, hogy a tervezők - ahol csak tudták - bevezették a természetes fényt az állomásokra. A cél dicséretes, az eredmény annál szegényesebb. A legkirívóbb példa a Rákóczi téri állomáson látható, ahol a téren felállított és motorokkal a Nap irányába beállítható hatalmas tükrök vetítik a fényt egy hosszú tükörcsatornába, hogy azután a fény elérje a peronszintet. 

A felszínen elhelyezett tükrök, és a tükörcsatorna alsó vége

Különösebb világítástechnikai ismeretek nélkül is elképzelhető, hogy a százmilliókért bevezetett, két kisablaknyi fény mennyivel járulhat hozzá a hatalmas csarnok világításához. A Rákóczi téri megállónál szembesültem egyébként a számomra legelképesztőbb megoldással, bár ez nem kapcsolatos közvetlenül a világítással. Az állomás felszíni építménye a Körút felől nézve teljesen eltakarja az egykor gyönyörűen megépített vásárcsarnokot. Közelebb menve még brutálisabb a látvány, a liftháznak a vásárcsarnokot eltakaró betonfala leginkább a hajdanvolt berlini falra emlékeztet. Nem csodálkoznék, ha a grafitisek  hamarosan ezen élnék ki a díszítő kedvüket.

Ez a fal hogyan kaphatott építési engedélyt?

Amit mindenképpen pozitívumként kell megemlíteni, az az, hogy nagy számban kerültek fel síküveg lezárású, tömített lámpatestek. Ezek bírják legjobban a karbantartás hiányát, öregedésük minimális. Sok helyen használnak szabadon sugárzó lámpatesteket, ahol a fényforrást tömítés és védelem céljából üvegcsőbe zárták. A szabadonsugárzó fényforrások használatát sokan vitatják, mivel közvetlenül rá lehet látni a kápráztató, vakítóan fényes fénycsövekre. 

Ami teljesen hiányzik a metró világításából, azok a csarnokvilágító lámpatestek, amelyek már a tervezés időszakában is léteztek. Ezeket a világítóeszközöket kifejezetten a nagy belmagasságú csarnokok gazdaságos világítására fejlesztették ki, érthetetlen a teljes mellőzésük.

Hosszan lehetne még sorolni a jó és rossz megoldásokat, azonban befejezésül mégis csak egy képválogatást illesztek ide, hiszen egy kép száz szónál is többet mond (valamennyi kép saját felvétel).

 A Bikás parki megálló felszíni csarnoka, a Bálna kistestvére

 Kálvin tér

 Információs pult Kelenföldön

 A Kelenföldi pályaudvar hatalmas aluljárója

 Színek és fények a Móricz Zsigmond körtéren

 Világító pillérek a Rákóczi téri állomáson

Játék a színhőmérsékletekkel